Kavargó álomképek.
Egyik sem valóságos, mégis annyira közel érzem magamhoz. Ezek emlékek, egy
másik életből. Valaki más életéből.
De mégis inkább az
enyém. Ismerek minden pillanatot és tudom, hogy nem vagyok, ill. voltam
egyedül. Nagyon erős kapcsolat volt köztünk, aminek a hiányát most is érzem. A
halál, és cselszövés elválasztott minket, de képtelen vagyok felejteni, vagy
lemondani róla.
Felriadtam. Már megint ezek az ostoba álmok. Kiborító, hogy
folyton ugyanaz ismétlődik. Tisztára, mint egy harmad kategóriás sorozat. Csak
ez az én fejemben játszódik le. Meg fogok őrülni, ezt már most borítékolhatom.
Ha legalább lenne értelme, de nincs… kötődöm valakihez,
akivel még sosem találkoztam. Még az arcát sem láttam. Egyedül a hangjáról
ismerném meg, de az képtelenség. Amúgy is hülyeség az egész. A szerelem olyan
messze áll tőlem, mint a világegyetem legtávolabbi sarka.
Már nem is próbáltam visszaaludni, mert tudtam, hogy nem fog
menni. Kihasználtam, hogy kint még sötét van, és kihaltak az utcák. A reggeli kocogást
legalább sosem úszom meg, úgy tűnik mégis van némi előnye annak, ha az ember
bekattan.
na szóval :D
Lenne egy új alkotás, ami még nagyon kezdeti fázisban van.. de nem is biztos hogy itt, magyar keretek között fogok kiteljesedni. Ezért segítséget kérnék. Keresek egy bitang jó fordítót. A jutalomról pedig majd privátban :D
