4; Fejezet

Nagyon nagyon hosszú késés után, itt az újabb fejezet :) 

Adelaida:

- Akkor most ki is mehetnél. Vége a gyereknapnak – förmedtem rá Lokira.
- Nem megyek sehova, ez az én szobám – vágott vissza, és nagy urasan kényelembe helyezte magát az ágyon. Éreztem, hogy ebből megint vita lesz, amiket korábban szerettem elkerülni – de mióta itt vagyok, ez változott, és valahol a lelkem mélyén nagyon is tetszett a gondolat, hogy folyton kihozom a sodrából. Sokkal izgalmasabb, amikor kirobban belőle a valódabbik énje, amit igyekszik elfojtani. Az a csendes sunnyogás, titkolózás nekem nem jön be.

- Ez a szoba már csak volt a tiéd. Kár volt beköltöztetned – fölényeskedtem.

- Majd ha visszaereszkedtél a te szintendre, kezdj el öltözni, mert már csak ránk várnak.
Ez annyira övön aluli volt, hogy meg sem tudtam szólalni a dühtől. Amikor azt hittem, hogy ennél már nem tud jobban kibuktatni, ő is a ruha csere mellett döntött. Ott előttem.
Éreztem ahogy az arcomba szökik a vér, a kivillanó hófehér bőre láttán. Nem voltam prűd, vagy ilyesmi, de ezt akkor sem tudtam megemészteni.
- Mégis mi a francot művelsz? – vontam kérdőre.
- Nem fogok megtépázott öltözékben parádézni – húzta fel az orrát.
- De akkor is lehetnél egy kicsit tekintettel másokra. Például rám. Nem kéne így belemásznod a képembe.
A hangom egyre cincogósabbá vált, ami nem kerülte el a figyelmét. 

- Ha akarnék bármit is tőled, azt az engedélyed nélkül is megkapnám… abban biztos lehetsz – suttogta a fülembe, és nem győzte kordában tartani a gonosz vigyorát, ami csak nem körbeért a képén.

Ennek így nagyon nem lesz jó vége. Döbbentem rá, és elhúzódtam tőle. Jól rám ijesztett, és ha nem vagyok észnél – még vissza is fog élni vele. Jobb, ha most állítom le, míg nem lépi át azt a bizonyos határt. És amíg még én is tudom, hogy mit is akarok.

- Szerintem felreértettél valamit, Loki – kezdtem kedves hangon, és visszaléptem mellé. – Finoman szólva sem vagy az esetem. Inkább ne is erőltessük, mert sírás lesz a vége.
Egy pillanat alatt elvörösödött a szégyentől. Nem valószínű, hogy túl gyakran visszautasítják, a határozott igenekhez lehet hozzászokva.
- Itt helyben megbüntethetnélek – fenyegetőzött. – Fogalmad sincs róla, hogy mekkora hatalmam van. Eltörpülsz mellettem, gyenge kis emberlány…
- Hát az biztos, hogy dicsekvésben te vagy a király – néztem fel rá. – Viszont te is tudod, hogy nem illik hencegni – leckéztettem. 

- Egyáltalán nem veszel komolyan – sóhajtotta dühösen, amitől nekem egyre jobb lett a kedvem.
- Ne mérgelődj kedves, még a gyomrodra megy – vigyorogtam a képébe.
- Nehéz nyugodtnak maradni melletted. Folyton pimaszul viselkedsz. Mutass egy kis tiszteletet!

- Majd ha fagy – vágtam rá csípőből.
A mérge azonnal elpárolgott, átadva a helyét a zavartságnak. Egyből behúzta a szájzárat.
- Na, most mi van? Valami rosszat mondtam?
- Nem szeretem a jeget és semmi mást sem ami a hideggel kapcsolatos – közölte szűkszavúan. Ez egyből felkeltette az kíváncsi énemet.

- Hát, de miért nem? – faggatóztam. – A tél az egyik kedvenc időszakom. Jókat lehet mókázni, és olyan szép, amikor mindent belep a frissen hullott hó…
- Elég! –mordult fel. – Ne csak a szád járjon. Öltözz már végre!

- Jaj, de nagyon ideges valaki – gúnyolódtam vele. – Félsz, hogy a hidegtől tönkremegy a hajad? Vagy, hogy lefagynak az ujjaid? – találgattam, miközben az utolsó simításokat végeztem magamon.

- Még csak a közelében sem jársz, és egyébként sincs semmi közöd hozzá. Legyen annyi elég, hogy nem szeretem és kész!
- Bocsánat, nem tudtam, hogy ez hivatali titoknak minősül – forgattam a szemem, aztán megindultam az ajtó felé. 

Naná, hogy a sarkamban volt. Annyira azért nem idegesítettem, hogy ne akarjon folyton az aurámba mászni.
- Azért engem továbbra is érdekel, hogy mit titkolsz.., és ha te nem, akkor majd valaki más elmondja nekem. Mondjuk Thor – dünnyögtem magam elé.
Abban a másodpercben megragadta a vállamat és a falhoz szorított. Nem volt túl kíméletes, de nem akartam könyörögni vagy félni tőle, bármennyire is szeretné.
- Szörnyű vagy. Még az emberekhez mérten is – szidalmazott, de én már régen túl voltam azon, hogy ilyesmiket magamra vegyek.
- Talán előbb nézz magadba! Elrabolsz, akaratom ellenére itt tartasz és még bunkón is viselkedsz. Ki is az igazi szörnyeteg? – szegeztem neki a kérdést. Ettől enyhült a szorítása, majd el is engedett.
- Most már tényleg menjünk! – szólt rám, de a feszültség eltűnt a hangjából.
- Rendben – értettem egyet. – De azért később ugye elmondod, hogy mi ez az egész? – néztem rá könyörgő, kiskutya szemekkel. 

- Tényleg nem tudsz leszállni a témáról? Vagy a felfogásoddal van a probléma? – szúrt belém. Ennyit a jó hangulatról.
- Ne sértegess! Nehogy azt hidd, hogy neked bármit lehet, csak mert Istennek képzeled magad – fortyantam fel.
- Egyébként az vagyok.
- Egyébként nem érdekel.

Valószínűleg roppant vicces látvány lehettünk, ahogy csiga tempóban araszoltunk végig a folyóson, és fél percenként egymásra acsarkodtunk.
- Nem is tudom, miért kell nekem veletek ennem. Úgyis kilógok a sorból, tehát akár vissza is mehetek.
Már azon voltam, hogy ezt valóra is váltsam, de Loki szabotált.
Felkapott a vállára és gyors iramban megindult lefelé a lépcsőn.
- Most azonnal tegyél le! –ripakodtam rá, de válaszra sem méltatott. Egyszerűen nem éreztem biztonságban magam, és ő még jól is szórakozott ezen.

Az öröme nem tartott sokáig, közbeszóltak – amiért áldom az eget, mert már kezdtem reszketni.
- Loki! Tedd le a lányt! Miféle viselkedés ez? – csattant fel egy nagyon ideges női hang, közvetlen előttünk.
Fél pillanattal később újra a saját lábaimon álltam, és pont elkaptam ahogy a díszes asztaltársaság jót derül rajtam. Annyira tipikus, hogy még egy vacsorán se tudok úgy részt venni, hogy ne égjek be. Morcosan kullogtam a kijelölt helyemre, és reméltem hogy innentől kezdve nem velem foglalkoznak majd. Ez többé kevésbé teljesült is, elvégre minden csoda három napig tart.
- Eltekintve a történtektől, bízom benne, hogy jól fogod itt érezni magad – szólított meg a hölgy, aki az előbb a védelmébe vett. Ebben ugyan erősen kételkedtem, de olyan kedvesnek tűnt, hogy nem volt szívem megbántani. 

- Oh, még be sem mutatkoztam – jutott eszembe az illem. – A nevem, Adelaida.
- Az én nevem Frigga. Thor és Loki pedig a fiaim.
Ha nem mondja, hogy milyen rokoni szálon kötődik Lokihoz, akkor is kitaláltam volna. Ahogy rájuk nézett, az mindent elárult. Lehettek akármekkorák, neki mindig a pici fiai maradtak. Ezen máskor jót mosolyogtam volna, főleg hogy Thort pici fiúként elég elképzelhetetlennek tartottam. De annyira őszinte volt ez tőle, hogy nem lehetett nem komolyan venni. A szomorúság átvillant bennem egy pillanatra. Ez így volt tökéletes, amilyennek lennie kellett. Amilyenben nekem sosem volt részem.

- Valami baj van? – szólított meg Frigga, és Loki tekintetét is magamon éreztem.
- Nem, nincs semmi baj. Kicsit máshol jártak a gondolataim – mentegetőztem. Gyorsan a vacsorára tereltem a szót, amit már elkezdtem kóstolgatni. Reméltem, hogy ez eltereli a figyelmüket a füllentésemről, de ahogy találkozott a tekintetem Lokiéval, egyből tudtam, hogy őt nem lesz olyan könnyű meggyőzni. Talán lehet vele egyezkedni. Ha én megosztom vele az unalmas kis életemet, akkor remélhetőleg ő is felbátorodik és mesél magáról.
Miután végeztünk, felálltam és megköszöntem az ételt. Ma tényleg túlteljesítem önmagam.
- Ízlett? Jóllaktál? – kérdezte Frigga. Nagyon úgy tűnik, hogy felettem is elkezdett anyáskodni. Ez zavart egy kissé, mert nem voltam hozzászokva, de jól is esett.
- Igen, nagyon is – bólogattam. Ez egy érzékeny terület volt, de pozitívan csalódtam. Annyi furcsaság vett körül, hogy komolyan aggódtam a finnyás gyomrom miatt. Kellemetlen lett volna beégni, és megsérteni őket. Talán nem is kéne Lokira haragudnom, amiért piszkál – tényleg nagyon emberien viselkedem. De mentségemre legyen mondva, az vagyok.

- Ne vedd sértésnek, de nem éreznéd jobban magad egy kényelmesebb ruhában? – szúrt be egy nagyon is témába vágó kérdést.
- Igazság szerint nem volt időm összecsomagolni, így csak abból gazdálkodhatom, ami rajtam van – feleltem vigyorogva. Humorral könnyebb kezelni a stresszes helyzeteket is, legalább ebben jó vagyok. De jelen esetben nem sikerült célt érnem.
- Fiam!  - fordult Lokihoz. – Te tényleg nem tanultál minimális jó modort sem?
- Én egyáltalán nem… - próbált mentegetőzni, de ez nem az a helyzet volt, amikor lehetőséget kapott a védőbeszédre.
- Így gondoskodsz a vendégedről? Ott az a rengeteg ruha, és te fel sem ajánlod – Frigga egyre jobban belelovalta magát a fegyelmezésbe, nekem pedig nem volt kedvem leállítani. Még rá is játszottam kicsit.
- Nem szeretnék kellemetlenséget okozni – pislogtam magam elé. A hangom talán még sosem csengett ilyen hamisan.
- Na, erről beszéltem. Kedves, udvarias lány, te meg nagyon illetlenül viselkedsz fiam. Szégyenbe hozol minket…  - miközben megdorgálta, én kitartóan bólogattam hozzá. Mindezt ártatlan pillantásokkal megtoldva, majd kivárva a megfelelő pillanatot – nyelvet öltöttem Lokira.
Semmibe veszel, és alacsonyabb rendűnek tartasz magadnál… akkor felesleges is ezt megcáfolnom.

- Most már keressetek más áldozatot! – kapta fel a vizet Loki, és felugrott a helyéről. – Asszonyok… csak a gond van velük – morgolódott és szó nélkül távozott. Nem bírtam tovább, kirobbant belőlem a nevetés.
Először mindenki csak nézett, a döbbenet az arcukra fagyott. Aztán szép lassan ők is csatlakoztak hozzám, Friggát kivéve. Ő még mindig Loki viselkedésén bosszankodott.
- Nem kell komolyan venni, csak simán nem bírja a stresszt – intettem le, amikor megint sopánkodni kezdett. – Jól érzem magam, csak most még minden elég döcögős – ismertem be.
- De ez akkor sem indokolja, hogy így viselkedjen veled – vonta össze a szemöldökét.
- Szerintem minden rendbe fog jönni – bizonygattam, de amikor láttam hogy ebben komolyan kételkedik, gyorsan hozzátettem:
- Ez olyan emberi megérzés. Be szokott jönni.
Ellágyultak a vonásai.
- Nagyon rendes lány vagy, és egész biztos hogy nem véletlen, hogy téged hozott ide Loki.
- Igen. Az nyilván nem véletlen – helyeseltem, kevésbé lelkesen. Véletlenek márpedig nincsenek…
- Oh, nem. Azt hiszem, félreértesz. – Óvatosan megemelte az államat, hogy a tekintetünk találkozzon.
- Ezzel csak arra akartam utalni, hogy még a fiam sem tudhatja hogy mi miért történik. Ehhez semmi köze a külsőségeknek, vagy a múltnak. Talán pont a sors döntött így, hogy ide vezérel. Az okok pedig idővel kiderülnek.

Egy hangyányit sem voltam közelebb a megoldáshoz, de perpill az érzelmeimmel viaskodtam. Még soha senki nem volt ennyire kedves hozzám. Ha másért nem is, ezért már megérte ide jönni.
Hogy a Lokival való kapcsolatom hogyan alakul tovább, arról gőzöm se volt. Inkább csak Frigga aggodalmát akartam eloszlatni.
De mi lesz az enyémmel? Engem ki fog megnyugtatni, hogy minden rendben lesz…

Ezekkel a gondolatokkal eltelve sétáltam vissza a szobámba. Hajlamos vagyok rá, hogy teljesen kilépjek a valóságból, ha egy téma nagyon foglalkoztat. Ilyenkor aztán ön és közveszélyes vagyok, újabb lehetőség adva a népek szórakoztatására.
De most ezzel sem volt gond. Benyitottam a szobába, és egy pillanatig azt hittem rossz helyen járok. A berendezés némiképpen átalakult. Loki kissé nehezen viselte az anyai szigort, vagy csak egyéni dizájnra törekedett. De nem csak a berendezés, hanem ő maga is megváltozott. Morcosan és legfőképpen kéken heverészett az ágyon, és még csak figyelemre sem méltatott. Tátott szájjal néztem, de képtelen voltam ésszerű magyarázatot találni. Aztán mire kettőt pislogtam, visszanyerte az eredeti állapotát.
- Mit bámulsz? Érdekes látvány vagyok? – förmedt rám.
- Semmit. Csak azt hiszem rosszul láttam valamit. Nem jók itt a fényviszonyok – mentegetőztem.
- Nagyon helyes.
- Elmegyek zuhanyozni – hebegtem és a fürdőig hátráltam. Nem válaszolt, aminek külön örültem. Annak meg még jobban, amikor közénk került az ajtó. Nem mintha túl sok védelmet jelentene, de olyan ádáz arckifejezéssel meredt rám, hogy nem volt kedvem alaposabban megvitatni azt a bizonyos „semmit”.